Ölelő Mesék

Ez a kedves kis mese három csodás hölgynek készült, akik 3 évig figyelték a lányom minden lépését az óvodában…Mikor Boró iskolába indult, Ők gondjaikba vették Pacatesót, aki éppen akkor kezdte az óvodát. 🙂

Engedélyükkel közzé teszem a Nekik készült kis mesét!

A Nagy Eperlopás, avagy Melóla megmenekül

Egyszer volt, hol nem volt, túl a magas komposztdombon, kicsit távolabb attól a helytől ahol a káráló tyúkok kapirgálnak, és nagyon messze Totyogó és Csámpás – a két kacsa – otthonától, volt egy csoportnyi kis csigabiga, akik az eperágyás melletti óvodába jártak.

Szüleik minden reggel elkísérték őket a szederbokrok alatt megbúvó kis óvodába, ahol az óvó nénik, és a dadusok már alig várták őket.

Egy szép tavaszvégi reggelen, mikor már minden kis csigabiga megérkezett, és a szederindák alatt játszott, kilenc kis csiga összegyűlt az udvar egyik félreeső sarkában, és elbújtak.

Ők voltak a csoportban a legnagyobbak, és mivel jövőre már a borsóágyás melletti iskolába készültek, úgy gondolták kalandra indulnak, egyedül, hogy bebizonyítsák mennyire önállóak.

Felfedeztek egy kis rést a kerítésen, és elhatározták, hogy ma ők fogják megszerezni az ebédet a kicsiknek.

Arra készültek, hogy egészen az eperágyásig szöknek, és elemelnek pár zamatos, piros epret, hogy örömet szerezzenek a többi kiscsigának.

Az ötlet, még a múlt hét vége felé Lili, a kis csigalány fejéből pattant ki, és pár nap alatt már készen is volt a terv, hogy hogyan tudnák a kicsiket pár szem vöröslően piros eperrel megörvendeztetni, búcsúzóul.

Dzseni, Boróka és Dani, széles, útifű leveleket szedtek, és igyekeztek összeerősíteni őket. Ezekek akarták használni az eprek hazavontatáshoz.

Feri és Roland közben kis gödröt ástak a kerítésen lévő lyuk alá, hogy visszafelé könnyebben beférjen az édes csemege a résen.

Levente persze, még most is próbálta jobb belátásra téríteni őket:

-Teljesen elment, az eszetek? Felnőtt nélkül tilos elhagyni az udvart!

-Ugyan, csak egy kicsit kalandozunk! – nyugtatgatta Feri.

A csintalan kis csigafiú, ki nem hagyta volna a lehetőséget hogy epret csenjenek az emberektől.

-Mi lesz, ha rájönnek, hogy eltűntünk? Legalább egy hétig be leszünk zárva a házainkba, ha elkapnak minket! – aggódott tovább Levente.

-Mire észrevennék, már rég visszaérünk, és az összes apróság minket fog ünnepelni, a potya eperért! – vigyorgott Roland csibészesen.

Nóra, eddig árgus szemmel leste, hogy mikor fordulnak félre az óvónők.

-Indulás! – szólt a háta mögé a többieknek, majd   csöndben átcsúszott a kerítés alatt. Nyolc kis társa szó nélkül követte miközben kis szívük majd kiugrott az izgalomtól.

Még Levente is azonnal utánuk indult, hisz ő sem szeretett volna kimaradni utolsó nagy óvodás kalandjukból.

Alig jutottak túl az első pár méteren, amikor éktelen surrogásra és szárnycsapkodásra figyeltek fel.

Rémülten egy szilbokor alá húzódtak, majd a következő pillanatban, egy nagy robaj dermesztette mozdulatlanná a kis csapatot.

Még felocsúdni sem volt idejük, és egy hatalmas májusi cserebogár pottyan eléjük. A bogár a hátán landolt, és akkor sem tudott volna megfordulni, ha történetesen eszméletén lett volna. De sajnos a robaj azt jelentette, hogy a cserebogár nekirepült a bokor egyik vastagabb ágának és most eszméletlenül a hátán hevert, feje fölött pedig egy holló repkedett csemegére vadászva.

Nóri nem várt sokáig, közelebb óvakodott, és a bogár fején éktelenkedő dudor, azonnal elárulta a kislány számára, hogy nagy a baj.

Intett Barninak, aki jó testvérhez méltón azonnal csatlakozott hozzá, és a többi kis csigabiga segédletével becibálták a cserebogarat a bokor alá, hogy az ágak takarásában velük együtt eltűnhessen a holló szeme elől.

Boró és Dzseni, kis kulacsukból vizet öntöttek a zsebkendőjükre így próbálták magához téríteni a cserebogarat. Közben a Feri és Barni szemmel tartották a hollót, aki leszállt egy közeli fa alsó ágára, és gyanakodva kémlelte a környező bokrokat.

Barni hátrapillantott testvérére.

-Most mi lesz?

Nóra összehúzott szemmel gondolkodott.

-Mi lenne…lebukunk! – felelt a csigalány helyett Dani.

-Ugye nem gondoljátok, hogy ezt felnőttek nélkül meg tudjuk oldani?

Lili lassan elmosolyodott.

-Nem feltétlenül, bár nem árt ha riasztunk pár felnőttet.

-Mire gondolsz? – kapta fel a fejét Barni és Nóra szinte egyszerre.

-Talán mi is segíthetünk, ha összefogunk, és mindenki azt teszi, amiben a legjobb.

A kilenc kis csigabiga összedugta fejecskéjét, és már szervezték is a mentőakciót.

Percekig csak halk pusmogás hallatszott a szilbokor tövéből, majd Roland és Levente elindult a közeli barackfához, hogy a katicáktól segítséget kérjenek.

Dzseni, Feri és Barni, hosszú és vastag ágakat kerestek, hogy a cserebogár páncélja alá támasztva át tudják fordítani a lábaira.

Dani és Nóra nagy bátran a ribizli bokorhoz óvakodott. Jeremiás az öreg pók, mostanában a ribizli ágak között szőtte hálóját, hogy óvatlan repkedő bogarakat fogjon. Nagy merészség kellett, hogy az öreg Jeremiástól kérjenek bármit is, de Nóra elég bátor volt, Dani pedig bárki hasába lukat tudott beszélni, így ők voltak a nyerő páros a feladatra.

Boróka és Lili vigyáztak a cserebogárra. Borogatták a fejét, és szemmel tartották a hollót, nehogy bekukkantson a szilbokor alá.

Nagy ágakat hamar sikerült találni, de elég sokáig tartott, amíg a három kis csigagyerek odavonszolta a mentőakció helyére.

Nagyokat nyögve, levegőért kapkodva erőlködtek, majd kimerülten rogytak le a cserebogár mellé. Alig szuszogták ki magukat amikor Boró hirtelen felkiáltott:

-Magához tért!

Mind az öten a cserebogárhoz csúsztak sietve, és örömmel látták, hogy a barna páncélos bogár, bár még kicsit kábán pislog, de szerencsésen felébredt.

-Mi történt velem? – a cserebogárhölgy rémülten próbált lábaira fordulni, de túl gyenge és sérült volt, így csak némi háton hintázásra futotta az erejéből.

-Maradj nyugton kérlek! – próbálta Boró megnyugtatni.

-Még túl gyenge vagy! Nemsokára itt lesznek a többiek, és segítünk!

-Köszönöm! – mosolyodott el hálásan a cserebogárhölgy majd körbenézet, már amennyire szorult helyzete engedte.

-Már meg ne sértődjetek, de nem hinném hogy pár csigagyerek segíteni tudna rajtam.

-Mond csak, hallottad már azt, hogy „kicsi a bors, de erős” ? – vonta föl Lili a szemöldökét sértetten.

-Bocsánat! – pihegett a sérült.

-A nevem Melóla, és nem akartalak benneteket megbántani. Biztos vannak veletek felnőttek is.

-Felnőtt csigával nem szolgálhatunk de megérkezett a légi mentőegység! – bukkant elő Roland nevetve egy nagy fűcsomó mögül. Levente sietett a nyomában, és büszkén mutatott felfelé.

-Ez a srác pillanatok alatt levette a lábáról az összes kis katicalányt!

Nyomukban egy egész csapat pöttyös, piros ruhás katica ereszkedett le a bokor legalsó ágára.

Feri boldogan veregette meg barátai vállát:

-Szép munka srácok! Már csak Nóriéknak kell sikerrel járniuk!

-Remélem nem keveredtek bajba! – aggódott Barni a testvéréért.

-Nem hiszem hogy sikerül Jeremiás apót meggyőzni! – szontyolodott el Levente.

-Az öreg köztudottan utálja a gyerekeket. Szerinte minden gyerek túl zajos, és neveletlen.

Levente még szinte a mondat végére sem ért, amikor halkan pendülő fonálon egy hatalmas pók ereszkedett le közéjük.

-Kilenc kis szökött mazsola, epret indult lopni, és ráadásként olyan bajba is kerültek, hogy holnapra visszhangos lesz tőle a kert és az egész óvoda! – kuncogott az öreg hangosan.

-Na had hallom, nagyokosok, mit fundáltatok ki azzal a nagy eszetekkel!

Lili kicsit félve előre araszolt, elvégre az övé volt az ötlet.

-Hát arra gondoltunk, hogy ha Jeremiás apó lenne olyan szíves, és készítene a híres dupla fonalas pókszálaiból három erős fonatot, akkor azokat Melóla jobb oldali lábaira kötjük és a katicák a levegőben megfeszítve a szálakat, megpróbálják megfordítani. Mi közben a bal oldalon az ágakkal aláékeljük a páncélját, és amilyen erősen csak tudjuk, toljuk a katicák felé – pislogott félénken a kis csigalány.

-Nem is rossz! – csettintett elismerően Jeremiás.

-Amilyen kicsik, olyan eszesek és elszántak! És még udvariasak is… – a pók elgondolkodva jól megnézte mind a kilenc kis csigát, majd végre beadta a derekát.

-Rendben, lássunk hozzá!

Gyorsan megfonta a dupla szálas erős fonalát, majd a kis csigák rákötötték Melóla lábaira, és mindannyian beleadták minden erejüket. A katicák a levegőben a fonalakkal, a Csigagyerekek, és Jeremiás a földön az ágakkal.

Alig öt percen belül a terv sikerhez vezetett.

Melóla hirtelen megperdült, és a következő pillanatban már a lábain állt.

Könnyes szemmel hálálkodott a kis csapatnak, majd ő is előállt egy tervvel, hogy a csigáknak segítsen.

Jeremiás egy darabig figyelte az eperágyás felé vonuló kis csapatot, majd sietve utánuk indult. Az ágyás szélén ragadós fonállal ágakból és eperlevelekből kosarat készített, Melóra pedig teleszedte a kosarat a legédesebb eprekkel.

A kis katicákkal együtt szárnyra kapott, és a hatalmas csomagot egészen az óvoda udvaráig repítette. Nem sokkal később a kilenc kis szökevény is visszaóvakodott a kerítés résén át, Jeremiás apó kíséretében, hogy kalandjukat elmeséljék, és megkapják jól megérdemelt büntetésüket a szökésért.