Kikirics és Pipiske: A Borókakerti mesék - Nyár

2. fejezet

Kucorgók és Pöttyentők, avagy a nagy krumplibogár háború

Napfényes június eleji reggel volt. Bár a fiúk még aludtak a hálószobában, Anya és Boró már rég a kertben munkálkodott. Szörcsivel, a kerti locsolóval korán reggel nekiláttak a veteményes meglocsolásának. Boró keze egyre erősödött, már majdnem egyedül el tudta fordítani a Szörcsi csapját.

– Juhhé, locsolunk!

Szörcsi vidoran permetezte a vizét a zöldségek töve mellé, miközben kíváncsian bekukucskált a levelek alá.

– Nézd csak! Már előbújtak az első kis paradicsomok. – Jelentette a kislánynak mosolyogva.

Boróka apró lábain odatrappolt, hogy saját szemével lássa a nagy eseményt.

– De hiszen ezek zöldek! Szörcsi, a paradicsom piros. Anya biztos rosszat ültetett. – keseredett el Boró, hiszen imádta a finom lédús paradicsomokat. Anyának néha két nagy szemet is fel kellett szeletelni, amikor paradicsomsalátát készített a kislány ebédjéhez. A pizzára kerülő házi paradicsomszósz szintén Boróka kedvencei közé tartozott, amibe anya mindig rengeteg kerti fűszert vágott bele, amikor a sütőben készítette. Olyankor napokig fűszeres illat lengte be az egész konyhát, és még a szomszédok is átszimatoltak a kerítés fölött a finom paradicsom illatot követve.

– Azért zöldek, mert még nagyon kicsik, és éretlenek. Majd szép lassan a Nap fénye és melege megérleli őket. Addig is minden nap meglocsoljuk a töveket, hogy a gombóckák nagyra nőjenek.

A kislány csodálkozva pislogott az apró zöld gömböcskékre.

Anya ép a sötétzölden roppanós spenót töveket kapálta, mikor az öntöző megcsodálta a virágzó krumpli bokrokat.

– Ajaj, riadó! Kitört a Pöttyentő háború! – Szörcsi hangja elkeseredetten szállt a kert fölött.

– Gyorsan, riasztani kell Kikiricset, különben a Kucorgók egykettőre megbetegszenek és az idén nem eszünk finom rakott krumplit!

Boróka rémülten felpattant a paradicsom tövek mellől és kis lábai szaporán csattogtak a szandálban, ahogy berohant a Kucorgók közé. De hiába nézelődött nem látott semmi rettenetest.

– Én nem látok semmit! Miféle Pöttyentőkről beszélsz? – a kislány riadtan kapkodta a fejét, de hiába leste a bokrokat, nem látott semmi különöset rajtuk.

Kikirics, A pitypangsipkás koboldfi, sietve osont bokortól bokorig, hogy Anya meg ne lássa. Gondterhelten kukucskált a Kucorgók bokrai alá.

– Most nem varázsolhatok! – morcosan nézett anya felé.

– A felnőtt azonnal észrevenne. Már így is gyanakszik.

Elgondolkodva megvakarta kócos üstökét, majd a kislányhoz fordult.

– Te vagy az egyetlen, aki segíthet! Tudod Boró a felnőttek néha túl későn kukucskálnak be oda, ahová az apró gyerekek könnyen belátnak.

– Mire gondolsz Kikirics? Hiszen itt nincs semmi!

Boróka gondterhelten ráncolta össze a homlokát. Hogyan is segíthetne ő, amikor Anya sem vette észre a bajt.

– Figyelj! Látod ezeket a csíkos hátú, gömbölyű kis bogarakat? – bökött a szélfútta hajú kobold az egyik selyemzöld levélen mászkáló egyszerű kis bogárra.

– Ők a Pöttyentők, és nagy bajt tudnak Kucorgó barátainknak okozni.

– De hiszen csak egy kis bogárka! – Boró csodálkozva tátotta nagyra a száját.

– Attól, hogy aprók, még nagy ramazurit okoznak. Gondolj csak bele, te is mekkora rendetlenséget tudsz csinálni a játékaid között, pedig alig nőttél nagyobbra, mint a ribizlibokor a kert végében.

Kikirics szeme huncutul megvillant.

– Most pedig csatát indítunk a Pöttyentők ellen! Óvatosan emelj föl kérlek, hogy körbenézhessek. – fordult a kislányhoz.

– De csak lassan, nehogy anyukád meglásson!

Boróka elbújt a körtefa törzse mögé, majd segített Kikiricsnek, hogy a vállán végigkapaszkodva felmászhasson a fejére. A pitypangsárga hajú kobold fellépett Boró copfján pirosan virító pöttyös katicás hajgumira, erősen megkapaszkodott a kislány egyik hajtincsében, majd körbekémlelt a kertben.

– Ez az! Pont rá van szükségünk! – Sóhajtott megkönnyebbülten a kobold.

– Gyorsan, hozzuk ide Bödönt, most csak ő tud segíteni.

Boróka a katicás hajgumiján lovagoló kobolddal elszaladt a kis homokozóhoz. Megragadta Bödön fülét, és már trappolt is vissza a Kucorgókhoz. Bödön, fontossága tudatában himbálózott a kezében. Felfújta magát, hogy mindenki lássa, nagy megbízatást kapott. Csak úgy virítottak sárga-zöld csíkjai a büszkeségtől, a kis homokozó vödörnek.

– Végre valami hasznosat is tehetek – pöffeszkedett a csíkos vödröcske.

– Csak mutassátok meg, mit kell elcipelnem! Egy egész hegyet is képes vagyok elhordani!

– Köszönjük, Bödön, de most nagyobb a baj. – somolygott Kikirics

– Nagyobb, mint egy hegy? – szeppent meg a harcias kis homokozó vödör.

– Bizony nagyobb!

A zöld ruhás kobold lecsusszan Boró karján, a kislány kinyújtott tenyerébe, majd onnan vezényelt tovább.

– Lessünk be minden zöld levélke alá!

Ahogy a copfos kislány kíváncsian felhajtogatta az első krumplibokor levélkéit, elámulva látta a levelek hátán sorakozó apró narancsszín pettyecskéket.

– Csippentsd csak le azt a beteg levelet! – bíztatta gondterhelt arccal Kikirics.

Ezek a krumplibogarak petéi. Ha itt hagyjuk őket, egykettőre apró vöröses lárvák lepik el szegény Kucorgókat, és éhesen felfalják a leveleiket. Akkor aztán nem lesz, ami a földben megbújó gumócskákat táplálja, és nagyra növessze. És oda a finom rakott krumpli vacsora!

Boró óvatosan lecsipkedte a beteg levélkéket, majd a rövidnadrágos koboldfi további segítségével begyűjtötte a lárvákat is, amik már éhesen rágcsálták a mélyzöld leveleket.

A kislány szinte hallotta, ahogy a bokrok alatt megbújó kis Kucorgók fellélegeznek, és az ijedtség után lassan, újra elszundikálnak, hogy közben nagyra nőjenek.

Bödön eközben azt a néhány, csíkos hátú bogárkát leste, akik ezt a hatalmas bajt keverték.

– Nem is látszanak veszélyesnek! Csak mászkálnak a csíkos pizsamájukban.

– De közben a petéik százait pöttyentik a levelek hátára, eldugva a kíváncsi szemek elől, hogy aztán a lárvák hadserege minden krumpli levelet lerágjon.

Világosította fel Kikirics a kíváncsi kis homokozó vödröt.

– Szedd csak össze a Pöttyentőket is Boróka. Bele a kis vödörbe mindegyikkel, aztán szaladj édesanyádhoz a zsákmánnyal. Meglátod mennyire fog neki örülni.

Boró begyűjtötte a kapálózó, csíkos bogárkákat, majd lelkendezve szaladt Anyához.

Kikirics mosolyogva figyelte, ahogy a kislányt Anya felkapja, és nevetve körbeforgatja. Most már tudta, hogy akkor is biztonságban vannak Kucorgó barátaik, ha a felnőttek a közelben tevékenykednek. Boró ezen túl minden nap átbogarássza majd Bödönnel a zöld levelek alját, a Pöttyentőket kutatva.